2017. április 12., szerda

Súlyos (SNI) autizmus kiváltó okai: epigenetika: környezet, zavarómezők?

Autizmus kiváltó okai: kérdéses
(freeimages /
river-stones-series-1-1177378)

A súlyos (SNI viselkedészavaros) autizmus kiváltó okai között szereplő (egyes tudormányos MTA becslések szerint csak 30%-ban) bűnös génekről szóló előző írásban egy költői kérdéssel hagytam abba… Tehát:

Hogyan lehetséges a gyerekem apjánál és nálam, a mi érzékeny idegrendszeri jellegzetességeinkkel, hogy, bár mi is kicsit magunknak valók vagyunk, de pl. nem sikítozunk, és nem verjük a fejünket a falba? Azaz, mi miért nem lettünk (SNI) viselkedészavaros autisták? És hogy az én korosztályomban nem is ismerek ilyentől szenvedő embert?

Ha tényleg „genetikus” az autizmus, mint ahogy nagyon erőltetik ezt a lemezt hivatalos, tünetelnyomó tudormányos betegségügyi körökben és a köztudatban, akkor a jelenlegi tudásommal nem tudok erre a kérdésre más választ adni, mint az epigenetikát. Más néven túlterhelést, nem az emberi lénybe való, de begyűjtött dolgokat, mikromérgeket, zavarómezőket.

(Lehet, hogy lesz majd más válasz is, ha VÉGRE elkezdik gondosan, ALAPOSAN, FÜGGETLEN körökben kivizsgálni az (SNI) viselkedészavaros autista gyerekeket. Mert az írás készülésének időpontjában ugye alig vizsgálják. Vagy ha vizsgálják is, elhallgatják az eredményeket. A jelenlegi hivatalos tünetelnyomó betegségügy meglehetősen „impotens” / anyagias a témában, ezért nekem is a saját olvasmányaimra és „hivatalos betegségügyi tünetelnyomó tudormánytalan, naiv, józan paraszti eszes, szemfényvesztő placebó, vákumozott, agyatlan, stb.”, megfigyeléseimre kell támaszkodnom.)

Még egyszer: az epigenetika mi fán terem?

Olyan fán, ahol a legújabb komplex holisztikus tudományos kutatások szerint az állítólag az emberi lényben mindent vezérlő „kórokozó” géneket egyes más „kórokozó” külső környezeti hatások például ki-és bekapcsolhatják.

Hogy milyen környezeti hatások lehetnek? Álljon itt erre egy holisztikus egész-ség-szakemberi körökből származó fejtegetés:

A nyugati "egészségügy" (hivatalos tünetelnyomó betegségügy) és a keleti komplex holisztikus egész-ség-kultúra között döntő különbség, hogy a nyugati szemlélet szerint az orvos kiemeli a környezetéből a beteget, mint a halat a vízből. "Kiszedi" a szerveket, kezeli, megpróbálja rendbe rakni, aztán visszateszi abba a koszos vízbe, amelyben eddig élt. A keleti egész-ség-szemlélet megtisztítja a hal teljes szervezetét, a vizet, amelyben él, sőt, még adalékanyagokat is juttat az éltető közegbe, hogy még egészségesebb legyen az a környezet, amelybe visszakerül.

Zavarómezők: kémiai
környezetszennyezés
(freeimages /
chimney-1441862)

Köszönhetően annak a folyamatosan növekvő kémiai-elektromágneses-kvantuminformációs toxingyűjteménynek, szemétdombnak, amit a Földön jelenleg termelünk, ez azt jelenti, hogy a 21. században folyamatosan, és egyre növekvő mértékben keletkeznek a zavarómezők, kémiai - idegi-elektromos - kvantuminformációs lenyomatok az emberi lényben!

A zavarómező mi fán terem?

A zavarómező egy komplex holisztikus egész-ség-kultúrás alapfogalom: környezeti, ha úgy tetszik, epigenetikus hatás, blokk. Például:

  • Traumatikus sokkélmények emléke - ezekre visszagondolva mindig csillapíthatatlan gyomorgörcsünk / fejfájásunk / egyebünk támad (ezért inkább ne is gondoljunk rájuk, fájdalmasak, ijesztőek, majd az énvédő mechanizmusaink, a tagadás és a racionalizálás eltüntetik őket)…
  • Rokonsági egész-ség-telen, életromboló szokások (ezekre se gondoljunk).
  • Mindennapi stressz, feszültség, idegeskedés, szorongás, aggódás, pánik, búskormorság (hivatalos lánykori nevén depresszió); hipochondria: túlzott és beteges félelem önmagunktól, a szellemünktől-lelkünktől-testünktől, biztonsági intézkedések megtétele helyett paranoia balesetektől, a haláltól és egyebektől. Ez komoly epigenetikus zavarómező forrás!
  • Kémiai mérgezések, toxinok nyomai.

És így tovább. Ilyenek miatt az emberi lényben, a gének változatlansága mellett, krónikusan és kórosan megváltoznak: túlpörögnek, összezavarodnak, félremennek, lecsökkennek, megállnak, kikapcsolnak a beépített természetes, alapregulációs, önhelyreállító-szabályozó-feldolgozó, mikroméreg-, salakanyag- és felesleg kiürítő folyamatok. (Ezek azok a folyamatok, amelyek, ha betegek vagyunk, automatikusan, beavatkozás nélkül biztosítják nekünk, hogy felépüljünk mindenféle akut tünetekből. A lefutásukhoz még orvos sem kell, csak a megfelelő feltételek biztosítása! Például különféle önfelépítési fázisokon átmenve automatikusan behegednek a nem túl nagy sebeink, elmúlik a nem túl súlyos torokfájásunk: torokfájás → nátha → köhögés, stb. 

Nem, nem az antibiotikum hoz ki minket ezekből, az csak elnyomja a tüneteket és összezavarja a folyamatainkat. Ha ezek az automata folyamatok nem lennének, antibiotikum ide vagy oda, az emberi szervezet néhány óra alatt szétesne!) Átmenetileg vagy hosszú távon felborul a homeosztázis, a belső milliő, a flóra, a mikrobiom, az egyensúly; szétesik az agyféltekék együttműködése, kikapcsolódnak a tükörneuronok. Mert ott marad a nyoma, a kémiai - idegi-elektromos - kvantuminformációs lenyomata külső zavaró befolyásoknak, a "kórokozó", a miazma, amitől az emberi lény nem tud megszabadulni. Pedig jó lenne, ha tudna, hiszen az alaprendszer szabályozó működéseinek épsége elengedhetetlen feltétele az egész-ségnek! Ha az alaprendszer sérült, hosszú ideig megváltoztathatatlannak tartott tünetek jelentkeznek (például migrén, asztma, gyomorfekély, cukorbetegség, autoiummun működési zavarok).

A kémiai - idegi-elektromos - kvantuminformációs lenyomat mi fán terem?

Ugyanazon a fán, ahol élőlényre mondjuk azt a kifejezést, hogy „kiverte nála valami a biztosítékot”. A hivatalos tünetelnyomó betegségügy hivatalos vizsgálatainak 90%-a kémiai jellegű, pedig az ember nemcsak kémiai rendszerrel bíró, nemcsak kémiai szinten létező lény, hanem idegi-elektormos és kvantuminformációs szintjei is vannak... Idegi-elektromosan, hivatalosan egy autistát nem nagyon vizsgálnak. „Kvantuminformációsan” általában igen: a pszichológusok: megtudnak róla ilyen-olyan szubjektív észleléseket, azaz: információkat! De ezekkel az információkkal hivatalos betegségügyi tünetelnyomó körökben az autizmust érintően nem nagyon szoktak tudni mit kezdeni. Pedig az emberi lény körülbelül 80%-osan idegi-elektromos - kvantuminformációs összetétellel bír - ennek pontos mértéke egyénileg változhat, de... Vajon a körülbelül 80%-nak mekkora befolyása lehet?

Zavarómezők: rosszkor
kapott vegyszeres
invazív beavatkozások
(freeimages /
injection-1-1323670)

Két részre fogom osztani az epigenetikus hatásokat:

  • Nem invazív hatások. Ezek nagyrészt a nyugati fogyasztói társadalmunk, a környezetünk szennyezettsége miatt a hétköznapokban, „normál” életvitel mellett is begyűjthető epigenetikus ártalmak.
  • Invazív hatások. Ezek többnyire a hivatalos tünetelnyomó betegségügy szemlélete, az egyre növekvő számú természetidegen, nem komplex holisztikus szemléletű beavatkozás miatt begyűjthető epigenetikus ártalmak. Mert a „gyógyítás” szó napjainkban kémiai vegyszerezést és vágást jelent, pedig ezt inkább (már bocsánat) „embergányolásnak” lehetne nevezni. Ezeket a beavatkozásokat a hivatalos tünetelnyomó betegségügyben sokszor istenítik, hogy micsoda fantasztikus lehetőségek, és olyan magabiztossággal végzik, mintha 1000%-osan ismernék az emberi lény működését, noha jó, ha 20%-ot ismernek belőle. És sajnos nem tudják, milyen alapreguláció félreműködéseket idéznek elő velük. Vagy tudják, de az anyagiak fontosabbak nekik. Nem mondom, hogy egyáltalán nincs rájuk szükség, de megfelelő ismeretek mellett a mostaninak a töredékével is meg lehetne oldani. Sürgősségi esetekben, más megoldás hiányában, az utóhatások megfelelő kezelése mellett. 

Nem az az igazi művészet, ha vegyszerezéssel és vágással elnyomunk egy tünetet, hanem az, ha invazív beavatkozás nélkül, az emberi test önhelyreállító folyamatait támogatva igazán meg tud gyógyulni!


Folytatása következik.
Ha van építő jellegű hozzáfűzni valód, szeretettel várom a hozzászólásokba! Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése