2017. január 24., kedd

SNI gyermek óvodai felvétele: Mission Impossible kategória?

Egy kis kitérő azok felsorolásából, akik viselkedési zavarok, SNI gyermek esetén hivatalosan illetékesek (lennének) a segítségnyújtásban.

(A nem megszokott, „deviáns” gyerekviselkedésre többféle kifejezés használatos: viselkedési zavar, viselkedési probléma, viselkedési rendellenesség, stb. És mint közben megtudtam, az ilyen gyerekeket hivatalosan „sajátos nevelési igényű”, SNI gyerekeknek hívják.)

"Beóvodázási" dilemmák

A „hova vigyük?” kérdéssel párhuzamosan zajlott a „beóvodázásunk” (elkeresztelem ennek, ha már egyszer az iskolába menetelt „beiskolázásnak” nevezik). 

Magyarországon az óvodai nevelésben való részvétel 3 éves kortól kötelező. Felmentést alapos indokkal a helyi jegyző adhat. 

Tehát 2015. szeptemberétől papíron óvodás lett a nem hétköznapi gyerekem… A beíratásnál tavasszal azt kértem, hogy kerüljön a nagyobbikom iskolája melletti óvodába, hogy csökkenjen az utazási mennyiségünk. Ez figyelembe vették, felvették oda a gyereket. A beíratáskor még reménykedtem abban, hogy őszre szobatiszta lesz, és dolgoztunk is rajta a kollégáimmal. Bár javult a helyzet, nem jött össze, így az óvodába járás feltételei sajnos hiányoztak. A bemutatkozó szülői értekezleten mégis azt az ígéretet kaptam az óvónéniktől, hogy megoldják valahogy a pelenkázást.

Elindultunk a beszoktatással.

Az óvoda épülete kulturáltnak látszott, szépen fel volt újítva, meg volt csinálva. Ebben nem is találtam kivetnivalót. Hanem az udvar…

2017. január 19., csütörtök

Ki segíthet viselkedési problémák esetén? A hivatalos helyek

Tehát akkor a gyerekorvos által a 3 éves státuszon javasoltakat sorra véve:

Nevelési tanácsadó, pedagógiai szakszolgálat

A nevelési tanácsadó említése folytán az a kép jelent meg a lelki szemeim előtt, hogy az egy olyan hely lehet, ahol nevelési tanácsokat adnak. Meglepő módon. Nem tudtam, mit gondoljak róla, még nem voltam ott. Ezt követően rögtön végig is pörgött a fejemben annak a kupacnyi gyereknevelési könyvnek a tartalma, amit elolvastam ezen életem során. Nagy szükségem volt rájuk, újra kellett tanulnom egy sor dolgot. A felmenőim és a rokonságom sajnos nagyon nem álltak a helyzet magaslatán a gyerekbarát de mégis határozott nevelés terén, és akkor még finoman fogalmaztam. Már alsó tagozatos iskolás koromban megtaláltam Benjamin Spock egy könyvét a szekrényben, és bújtam. Én olvastam egyedül a rokonságból, senki más… Aztán jött a többi könyv, a leghasznosabbak közülük:

  • És így tovább.

De már nem nagyon van szükségem rájuk, tudom, amit érdemes tudni. Be is sokalltam a tanácsoktól! Mit mondhatnak még nekem ebben a témában, már így is szétdurran a fejem! És a gyakorlat azt mutatja, hogy annyira nem nevelem rosszul a gyerekeimet, a neurotipikus nagyobbik például sok ember szerint ritka kiegyensúlyozott és jól nevelt gyerek! A kisebbiknél valami más működési zavar állhat a háttérben!

2017. január 13., péntek

A viselkedés zavar jelei: ezzel a gyerekkel valami nem stimmel – így kezdődött

2015. augusztusa. 3 éves státuszvizsgálat a házi gyerekorvosnál

A vizsgálat előtt, az előzetes beszélgetés közben a fiatalember egy percre meg nem állt. Otthon egy ideje már nem tapasztaltam hasonló sajtkukac viselkedést, tudott hosszabb ideig egy helyben ülni például TV-zés közben. Így valószínűsítem, hogy nagyon erősen frusztrálta és zavarta őt az orvosnál valami. Néhány napja a védőnőnél nem viselkedett így... Felmászott az orvosi ágyra, lemászott róla, felült a székre, leugrott róla. Kinyitogatta a szekrényfiókokat, kiszedte belőlük a holmikat, dörömbölt a szekrényajtón, engedélykérés nélkül elvette a ceruzatartót. Kiszaladt a rendelőajtóba, kiment a váróba, ott is randalírozott. Úgy cikázott, mint egy villám. 

Viselkedés zavar jelei:
duracellnyuszi (freeimages /
battery-perspective-1454763)
Mintha nem is egy gyerek lett volna, hanem három az egyben (ennek a megállapításnak még lesz jelentősége később). Az intelmek, rászólások és egyéb felnőtt dörgedelmek egyik fülén be, a másikon meg ki. Szokás szerint. Nagyon fárasztó volt folyamatosan menni utána és terelni.

Az már csak hab volt a tortán, hogy 3 évesen egy kanyi hajlandóságot nem mutatott a szobatisztaságra való átállásra, habár bizonyos jelek azt mutatták, hogy képes és érett rá. A beszéddel ugyanez volt a helyzet. És akadt még vele néhány szokatlan dolog, gixer, például  folyamatosan ellenkezett velünk minden terelgetési kísérletet illetően. A házi gyerekorvos ezért ki is fejezte a nemtetszését.

Ezzel a gyerekkel valami nem stimmel. Vigye el nevelési tanácsadóba, gyerekpszichológushoz, gyerekpszichiáterhez, gyógytornászhoz (legutóbbihoz más okból kifolyólag), …


2017. január 10., kedd

Bevezetésként - (komplex holisztikus) autizmus blog nem hétköznapi információkkal

Szeretettel üdvözöllek!

Ezen a súlyos (SNI) komplex holisztikus autizmus blogon nem mindennapi információkat olvashatsz egy olyan embertől, aki érintett is a súlyos (SNI) autizmus témájában, és valamilyen szinten (igazi) egész-ség-szakmabeli is!

Autizmus blog
nem hétköznapi módon (freeimages /
content-or-discontent-1501375)

A neten sajnos nagyon sok a féligazság, a félinformáció, az információhiány a súlyos (SNI) autizmussal és általában a viselkedészavarokkal kapcsolatban. Még a hivatalos tünetelnyomó betegségügyi "szakértői" körökben is (sajnos ott a legtöbb). Mondhatni sok az ocsú, és nehezen lehet a tiszta búzát elkülöníteni tőle. Hiányzik a súlyos (SNI) autizmus kezelésében (is) a lélek és a szellem figyelembe vétele, az Élet sava-borsa, a megfoghatatlan X tényező, az X akták, az X faktor (ennél a megnevezésnél most nem a TVműsorra gondolok), az élettani folyamatszemlélet.

Ezek olyan információk lennének, amik a jelenleg hivatalosan "gyógyíthatatlan" tüneteket, (vagyis az extrém szenvedéses) "állapotot" mégiscsak megváltoztathatóvá, javíthatóvá, könnyíthetővé, akár teljesen elmulaszthatóvá tennék. Nemcsak "tünetileg kezelhetővé", "fejleszthetővé", "kordában tarthatóvá", méghozzá további károkozás nélkül. Hogy ne kelljen beletörődni, ne kelljen vele együtt élni! Igaz, hivatalos tünetelnyomó betegségügyi vizsgálattal egyelőre nem igazolható módon, valószínűleg csak kvantumbiologikus-kvantumfizikus-kvantumkémikus úton bizonyíthatóan... Ezek az elvek több ezer éve megvannak például a komplex holisztikus keleti egész-ségkultúrában, csak nem ártana őket (újra) felfedezni és használni.

Komplex holisztikus oki kezelős súlyos (SNI) autizmus blog

Mert az embert csak komplex holisztikus szemlélettel nézve lehet igazán sejteni, hogy mi minden járul hozzá a súlyos (SNI) autizmus és a többi viselkedészavar létezéséhez. Ha ezekre az okokra igazi, minden szintű oki kezelés történik, a sokszor romboló és/vagy hatástalan tünetelnyomó kezelés csak átmenetileg szükséges, vagy még úgy sem!

Ez az észrevételem vezetett ennek a komplex holisztikus súlyos (SNI) autizmus blognak az indításához. Hogy sok minden egy helyen össze legyen szedve, amit tudni érdemes erről, és könnyen elérhető legyen.

A "kókler gányoló tünetelnyomó betegségügyi materializmus" vége